Kedveseim, 

Nézem, nézem, konstatálom, alakulunk, mint púpos gyerek a prés alatt, lesz is ebből blog-oscaros alkotás, nem kérdés.

Az olcsóság mindig jól jön, lássuk be, mindig van hóvége, és lássuk be, az idei válság is csak rajtunk segít. 

No,de térjünk a lényemre:a minap épp sertepertéltem a konyhában, rajtam a kötényem, hogy ne legyen rajtam az aznapi étlap, és azon morfondírozok, vajon mit kellene főznöm piciny gyomrom egészségére. 

Nálam mindig van főzelék alapanyag- általában friss, tisztított, drága mamikám dolgos kezeinek munkája, évszaktól és kedvtől függően akármit összerittyenthetek belőle. Ma épp zöldbab kerül az utamba a befagyott fagyasztón át, kiveszem, rajta egy csíkos vonalas lap letépett darabkája, megerősítésképp olvasható a mamikám remegő betűivel:zöldbab. 

A főzeléket sosem szeretettem igazán, mígnem két drága jó barátnőm vegává nem transzformálódott, és az egyetlen étek, amelyet mindhárman jóízűen fogyasztottunk, a főzelék lett. Tanultam is tőlük sokat. 

Töredelmesen be kell hogy valljam, néha ez a pofon egyszerű egytálétel is kínszenvedést okoz nekem: néha áll benne a lisztcsomó, néha szörnyen olaj ízű, máskor meg olyan sűrű, hogy a fakanál is vigyázzban áll az edényben.

Azóta már elvégeztem a bétékát és tudom, hogy a főzelék lelke a rántás, és ha annak elsajátítod a technikáját, az már döfi. 

No,hát akkor lássak (már) hozzá:felteszem a mami keze által megtisztított zöldbabot, nagyjából fél kilót az indukciós (fúj) főzőlapra, beleteszek egy fej kockázott krumplit, egy tévépaprikát hosszára szelve, és kicsi só, bors, vegeta, ízlés szerint. A vegetára emlékszem, hogy abból egy evőkanállal tettem bele, és utána meg nyalogattam a kanalat, mert szeretem a fehér ruhás séfbácsi fűszerét a számban ízlelgetni.

A zöldborsó frissességéhez mérten főzöm lendületlenül az ínycsiklandó étket. Mikor a fakanálra helyezett zöldbab- szemen érzem, hogy puha, gyorsan izgalomba jövök, hiszen belátom, most jön a mindent eldöntő játszma: a rántás.

Az elmúlt évek tapasztalatai a következőt mondatják velem: nagyjából 2 evőkanál étolajba keverek lisztet, hagyma nélkül, igen, mert az ördögtől való, az minden jónak az elrántója, legalábbis rántás ügyben. Én ugyanis ilyenkor zavarba jövök, hogy akkor az olaj jól lepje el a hagymát, és csak rakok bele, rakok, hogy dinsztelődjön, a végén meg olyan pocsék lesz az egész, hogy megint csak vajas kenyér marad vigaszdjként. 

Szóval, a rántás... A forró olajba hintett lisztet kevergetem, kavargatom, miközben félrehúzom a főzőlap nem használt részére. Ha csomótlan, és épp megfelelő állagú (értsd: se nem sűrű, se nem folyós), a mami pirospaprikájából teszek bele hozzávetőleg egy evőkanálnyit, hogy szép, piros, csomómentes vegyületet kapjak.

Ha ezzel kész vagyok, egy óvatlan pillanatban félrehúzom az ízesített vízben úszkáló zöldbabok alkotta folyadékot, és beleöntöm A Rántást. Kevergetem, és váó, a tökéletes állagú zöldbab főzelék megérkezett. Kóstolgatom még, ha csak nem égetem le túlzott hevességemben az ízérzékelő rendszeremet, és ha elégedett vagyok az eredménnyel, elzárom a gázt. 

Bon apetit magamnak, és mindenkinek! 

Aki nem hiszi, járjon utánam! 

Nos, az úgy volt, hogy október 31-én elengedte Alma Materem a kezem. Előbb csak az ösztöndíjam nem jött szeptemberben, ámbár erre előre felkészültem. Majd azon kaptam magam, hogy nem járok egyáltalán be a suliba. Végül már nem is abban a városban laktam. De ez... ez végső döfés volt. Nincsen érvényes diákmatricám. Mintha anyám kitaszított volna a világba (újra) egy jó szó nélkül. Se bérletem, se vonatjegyem nem lesz így már 50%-os.

(Az illegális megoldásoknak - természetesen - nem vagyok a híve. ;)

Ilyenkor az embernek persze utaznia kell! Ekkor jött az ötlet, hogy kipróbáljam a telekocsis fészbúkot, azaz az oszkar.hu-t. Ma leboltoltam egy figurával az indulást, érkezést, anyagiakat, és azt kell, hogy mondjam: sima ügy. Nyilván holnap még érhetnek meglepetések, de most olyan örömöt érzek, mint amikor sikerül kislisszanni az ellenőrök markából.

Ha 5 napon belül nem adnék életjelet magamról, akkor ne kövessétek példámat.

Egyébként különös módon vonzódom az ilyen jellegű spórolási technikákhoz. Beszámolót a fuvarról hamarosan posztolok. Addig igyatok söröket 99 és 149 Ft-os áron.

 Kamaradráma két részben, mondhatnánk, nem hagyhattam ugyanis, hogy itt egy az egybe csak maga álljon ez a nagy kaland, kettészedtem tehát, hogy az első után kellő izgalmat keltsek a nagyérdeműnek. 

Tehát a tér- idő koordinátákat már lefektettük az előző bejegyzésünkben, folytatódjon tehát a sörteszt írásos formába öntése.  

4. BERNSTEIN- 3%, Pécsi Sörfőzde

MARION: Ééés kísérje hatalmas ováció eddigi legjobb versenyzőnket. Ha én lennék Keresztes Ildikó, tuti hogy még sírnék is a gyönyörtől, mert ez Ambrózia, ez az isteni nedű megérdemli, hogy magunkkal vigyük – bárhová. Kis mogyoró és csoki utóízt ugyan produkál, de sebaj, mert mindkettőt nagyon szeressük magában, és mellesleg a sörben is meg lehet szokni. Így még az almaszörpikére hajazó szín is megbocsátható.

PS: Minél többet iszok belőle, annál nyugodtabban kijelenthetem: EZ JÓ SÖR!

LNKO: Leonard? Áh, a négy sör előhozta a mélyen bennem szunnyadó oroszlánt, ami ha felébred folyton bölcsész- asszociációkat indukál bennem. 

Világos, az ovis citromos teát idéző, habtalan entitás. Elbizonytalanodok, mert amint a számba ér, a felismerés egész újszerűen hat: ez nem is annyira rossz., vagy csak a rózsaszín elefántok lehellete homályosítja el minden érzékszervemet. 

Marionnal egymásra nézünk, és érezzük, hogy ő az első versenyző, aki rendelkezik azokkal az adottságokkal, amelyekkel egy sörnek illik. 

Ez egy jó sör, de hozzáteszem, csak ebben a mezőnyben érhet célba.  

5.) ROYAL HELLES- 4,2%, Pécsi Sör 

MARION: Na, most kéremszépen, ennek a söricilinnek a színét tekintve eszembe jutnak az általános iskolai rajzórák, amikor egy kisebb méretű dunsztosüvegbe mártogattam az ecsetkémet, amin előtte sárga festék volt – persze a napocska miatt. De ki ítél pusztán kinézet alapján? Az első kortyot követően megállapítottam, hogy a mintát nagyon hidegre fagyasztottuk (ti ne tegyétek!). Lehet, azért nem érzem az ízét, mert:

a)      vagy nincs neki

b)      vagy megfagyott. 

Lábjegyzetként egy kis tanácsot osztanék meg, mégpedig, hogy ne tartsa senki sokáig a szájában, mert lemarja a fogzománcot. 

LNKO: A színe olyan, mint egy-egy felfázás utáni vizelet sötétbe hajló árnyalata. Édes, kicsit gyömbéres felhangja van,talán valami olcsó gyömbéres próbálkozás mintadarabja.  

Töredelmesen be kell hogy valljam, a vizelet képzetétől az ízlelgetés alatt egyszersem tudtam igazán elszakadni. 

6.) TESCO LAGER - 3,5 %, Lengyelország

MARION: Az utolsó mohikán a méltán hírhedt Tesco termékcsalád kicsiny tagja. Már-már meglepő, de a teszt során felhasznált mintasort (vagy inkább sört) tekintve még az élmezőnybe tartozik – és nem csak a magas, száz forintot is meghaladó ár miatt. Van benne valami, ami azt juttatja eszünkbe, hogy most tényleg sörféleséggel van dolgunk. Még egy kicsit kesernyés is, ami az előző versenyzőkről egyáltalán nem mondható el. Szívesen folytatnám még az ital méltatását, de akkor bepisilek. 

LNKO: Jaj, hát a hőn ismert Tesco gazdaságos, a kollégista ínséges idők nagyrabecsült darabja. Kétségkívül őt illeti a babérkoszorú. És hogyan jutott el idáig ez a gazdaságos gyöngyszem?

Megelőzte hat, többé- kevéssé sör névre hallgató silány folyadék, amelyek néha igazán megviselték kicsiny ízlelőbimbóimat. De ez a nedü felülmúlta mindet, némelyik kortyban Beck's utóérzést eredményezett. 

Egy őszi estén lecsüccsentünk Marionnal, hogy végéigkóstoljunk 6 olcsó, nevesincs sörhöz hasonlatos folyadékot. Az ár 99 ft-tól egészen 149 forintig terjedt. 

A célkitűzés az volt, hogy miközben forgatjuk a szánkban az olcsó nedüket, rögtön papírra is vetjük az ízlelőbimbónk és a gyomrunk által küldött jeleket. 

ÍME a versenyzők, és az általuk kiváltott hatás.  

1.) MÜHLENTOR- 3%. Pécsi Sörfőzde

MARION: Lenyeltem. Nagy nehezen. Az enyhe szénsavbuborékok és a macipisihez hasonlatos íz lassan szétáradt a nyelvemen és behatolt az összes ízlelőbimbómba, akik színlelt orgazmussal nyugtázták az aktust. Zamata leginkább a bárpultról - száz éves csoffadt mosogatószivaccsal - feltörölt poshadt löttyhöz hasonlít.

Csak saját felelősségre iható. Én a szükséges mintavételt követően kiöntöttem. Emberi fogyasztásra kis mértékben alkalmas. Állatoknak ne adjunk belőle! Szobanövénynek végképp!

LNKO: Kitöltés után a látvány a pisi szinét juttatja eszembe,ekkor még lelkes vagyok a feladattól. Ez azonban abban a pillanatban megszűnik, amikor a számba ér ez a 99 ft-os moslék,aminek chipszagú az íze. Ebben a habtalan,szénsavtalan löttyben a komlódarabkákat is csak elvétve lelhetjük meg, és azoknak is csak valami olcsó, xerox-os másolataiként funkcionálnak.

A gyomrom hangokat adott ki rögvest, egyfajta demonstrációként az ellen, hogy miféle dolgokat művelek vele. Ez egy olyan sör (habár én még ezzel a megnevezéssel is vitatkoznék), amelyet részegen, hajnalban sem lehet meginni. Kiöntöttem. 

Elgondolkodtam, hogy miért írunk olcsó dolgokról, és miért kell szenvednünk a blog miatt. 

2.) WALDERT - 4 %, Dreher sörgyár 

"Das bier für Jeden tag". 

MARION: Második versenyzőnk színe már-már a söréhez hasonlít, az ízéről viszont ez semmiképp sem mondható el: mintha tupperes dobozt és műanyag kannát nyalogatnánk körbe.

Felhívnám a szeszkedvelő közönség alkoholra éhes máját és száját, hogy a szóban forgó sör(?)nek nulla a szénsavtartalma. Ezért VIGYÁZAT: fogyasztását beteg, zaftos büffentések kísérik.

Kettőnél többet ne igyunk belőle, a fennálló magas hányás-faktor miatt. 

LNKO: Ránézésre bizalomgerjesztő a látvány, a színe egészen rendben van, a lelkesedésünket azonban a hab esett jellege megtöri. Égett műanyag utóíze van, igen, jájj. Megnézem, a lejárati időn túl vagyunk-e. Hát, nem, ez sem mentheti meg az ízkavalkád okozta borzalmaikat.

Ezután már csak abban reménykedem, hogy a továbbbi sörök okozta delírium eléggé eltompítja a hányingeremet, és letörli a fintort az arcomról.  

3.) SCHLOSSMÜLLER - 3%, Tesco sör

MARION: Tekintve, hogy ez már a harmadik pisi, műanyag (és tarhonya???) színű-ízű valami, amit megpróbálok letömni a torkomon, kétségek közé sodródtam: lehet önmagában ez nem is annyira rossz sör, csak mixelve az előző kettő ízével a számban szar? De, hagyjuk is a filozófiát, ha pontosan akarnám meghatározni az esszenciát, azt mondanám: olyan, mintha egy darabka vízbe áztatott kenyérből szívogatnánk ki a….vizet.

Schliss-schloss, ez egy nagy rakás fos!

LNKO: Az óvodai citromos tea színe egy kevés mosogatószivacsról ismerős koszos habbal- ez az első benyomás. 

Ízlelgetem, és hát erőteljesen szénsavas, mondhatni olyan, mint amikor egy szódásüvegből egyenesen a szádba célzol, és csípi a nyelvedet. Meg savanyú is akkor, mikor már nem csípi a nyelvem felületét. 

Nehéz artikulálni az ízélményt, mert az egyik meglepőbb dolog követi a másikat, és valami negatív eklektikát alkotnak. 

A plasztikdidik tengerében fuldokolva először nem is vettem észre. Kezdtem elveszni az értelmesebb esti szórakozást nem találó családok, a randihelyet kereső fantáziátlan párok, és az alkalmi top(less)modellek forgatagában. Pedig ott van nem messze a bejárattól, a Niagara földszinti folyamával szemben. Könyvkölcsönző. Ne tévesszen meg, nem könyvtár. A piaci ár alatt vehet a drámaéhes olvasó könyveket, majd, ha mégsem folyt elég vér, vagy könny a történetben, 15 napon belül vissza a feladónak, és megkapjuk a kötet árát, 500 forintos használati díjat leszámítva. Mivel a kölcsönzőnek, mint műfajnak a klasszikus – DVD, VHS - formáját ismertem eddig, izgatottan vártam, hogy betérjek, egy új élettapasztalat és sok-sok szuperképességgel felruházott hősnő történetének reményében.

                                                                                                                                                                                                                                                                                            (Aki most a fogát szívogatva ciccegi, hogy az üzlet már tavaly megnyílt, annak üzenem: kövezzenek meg, de a Westendben a két évvel ezelőtti irdatlan felhőszakadás óta nem jártam)

Pár lépés és könyvtapicskolás után éreztem, hogy a bestsellerek univerzuma éppen most szippant be, és már azon kaptam magam, hogy kellő önuralom híján több tízezer forint értékben bevásároltam. Szerencsére csak fejben. Lelki szemeim előtt ugyanis rögtön megjelent, ahogy több tonna csokit magamba tömve aggódok a magyar luxusprostik épségéért Dubaiban, majd Stohl Buci gyerekének vallomására könnyezek át éjszakákat.

Szóval csak nézelődtem, és ámultam a kezdeményezés ötletességén. Időközben az is kiderült: ha mégis Dosztojevszkijt olvasna az ember, nyugodtan megrendelheti és elérhető lesz a boltban. Mikor a szimpatikus üzletvezetővel megosztottam világrengető megfigyelésemet, miszerint a hely szuper és terjeszkedni kéne, mondta, hogy ha minden jól megy, nyílik majd budai és vidéki üzletük is. Ha a spanyolviaszt nem is, de egy remek helyet tuti találtam!

A napokban betért kicsi kocsmánkba egy úriember. Igencsak jól szituáltnak tűnt. Kért is egy pohárka bort, de nem a Bodrit. Leült a nagy társasághoz, és mulattak. Kért újra, meg újra. És közben kedves is volt. Ekkor még nem sejtettem, hogy egy profi cápázóval van dolgom.

Oké, oké, akinek nem lenne világos, hogy ki az a cápázó, annak elmondom. Az egyik jelentésében az, aki mások italára ácsingózik, majd - mikor a gyanútlan balek lerakja azt őrizetlenül - ráveti magát, és megissza, vagy ami még rosszabb: csak beleiszik. A szó eredete - egyéni okfejtés - a szájból az italba kerülő azonosíthatatlan darabkák ital felszínén való úszkálásának a cápa tengerből kificcenő hátúszójához való hasonlatosságából ered.

Mértem magamnak egy decit a legjobb vörös borunkból, majd óvatlanul a pultra helyeztem, amíg összekapom az egyik asztalt. Mire visszatértem, a pasi a pultnál szürcsölte a Bodrimat. No, gondoltam, ennek fele sem tréfa. Szóltam neki, hogy most épp az én boromat szlopálja, tegye hát meg, hogy eltekint tőle. De ő, gyakorlott cápázó, ezt hárította, sőt tagadta, és a borommal együtt eloldalgott. Munkatársam pár perc múlva szomorúan közölte, hogy ott, az a srác - az én cápázóm - épp most szürcsölte fel az ő Bodrijának utolsó cseppjeit. Tehát nem tévedtem, a fickó profi, profin tesz rá magasból, hogy tőlünk kap a héten egy tüszős mandulagyuszit, meg mellé egy alapos vírusos megfázást, mert én ma göthös vagyok.

Tanulság: ne cápázz, mert visszanyal a fagyi! Az olcsó élet nem szükségszerűen igénytelen!

Történt nemrég, hogy kedvet kaptam a blogíráshoz,és rozéfröccsök árnyékában meginvitáltam két kedves barátomat a nagy kalandomhoz. 

Annyiban bizonyosak lehettünk, hogy pallérozott elménk, gyorstüzelő nyelvezetünk és kiváló humorbonbonjaink elkápráztatják majd a blogtenger idetévedő szörfbajnokait, azonban azt is világosan konstatáltuk, hogy ennyi nem elég egy frankó virtuális felület létrehozására. Közösen kijelentettük: Kell egy jó koncepció is! 

Azonban a téma, amely köré a blogot felépíthettük, nem pattant ki olyan szélsebesen a koponyánkból, mint anno Zeusz fejéből Pallasz Athéné. Szükség volt ehhez néhány lopott találkozóra így titkon, hármunk közt, és persze egy-két párducmintás palacsintára és megromlott lekvárra.  

Menetelő dobpergések, csintalan fénycsóvák után bejelenthetem, hogy megkíséreljük az (olcsó) élet (olcsó) szépségeit egy-egy blogbejegyzésként megőrizni, és átadni nektek, kedves Olvasóinknak!